Szabadságon az álommanó: avagy miért nem alszik a gyermekünk éjszaka – 2. rész

Az előző részben arra kerestük a választ, mi állhat annak hátterében, hogy sok gyerek nem tudja átaludni az éjszakát. Az elalvást követő három órában minden gyermek felébred egyszer-kétszer a mélyalvásból, ilyenkor kinyitják a szemüket vagy a másik oldalukra fordulnak. Sok gyereknek nem okoz problémát ismét álomba szenderülni, azonban néha nehézséget jelent a visszatalálás az álomvilágba. Egyes gyerekeknél a világ összes álompora is kevés ahhoz, hogy az álomvilág kapuján belépjenek. Ilyenkor az álommanó is feladja a küzdelmet, és szabadságra megy, hogy aztán újult erőkkel segítsen az aggódó szülőknek és a kialvatlan gyerekeknek. Ebben a részben a komolyabb éjszakai problémákkal foglalkozunk, az alvajárással, a visszatérő rémálmokkal, az éjszakai félelemmel és az álmatlansággal.

Az alvajárás során a gyermek felkel az ágyából, járkál, ablakokat, ajtókat nyit ki. Ez a mélyalvásból történő nem teljes ébredés esetén fordulhat elő. Habár a szülőnek úgy tűnhet magabiztossággal közlekednek, fontos tudniuk, hogy az alvajáró gyerekek nem tudják, mit tesznek, miközben alszanak! Fontos, hogy megelőzzük a baleseteket, biztosítsuk az ajtókat és ablakokat. A legtöbb gyereket meg lehet szólítani, és visszaterelni a szobájába, a saját ágyába.Fontos tudni, hogy a kisgyermekek még nem tesznek különbséget a realitás és a fantáziavilág között, nekik az álmok ugyanolyan valóságosak lehetnek, mint amikor ébren vannak. Fontos, hogy ilyenkor a gyermek mellett legyünk, biztosítsuk arról, hogy ott vagyunk mellette, és hogy minden rendben van. Ha a rémálmok rendszeresen visszatérnek, érdemes pszichológus szakember segítségét kérni.

Krónikus álmatlanságról akkor beszélünk, ha a gyerek rendszeresen képtelen elaludni, akár órákon át ébren van az ágyában. Lehetséges olyan formája is, hogy elalszik a gyermek, de éjszakánként több alkalommal is felébred, nem tudja magát alvó állapotban tartani. Óvodás kortól általában lelki konfliktusok állnak a krónikus álmatlanság hátterében. Az éjsz

Az éjszakai félelem az alvajárásnál sokkal ijesztőbb lehet a szülők számára. A gyermek elalvás után egy vagy négy órával elkezd hangosan kiabálni, súlyosabb esetben üt vagy rúg is. Tekintete üres, nem ismeri fel szüleit, nem lehet megnyugtatni. Egy ilyen roham körülbelül 20-30 percig tart, majd hirtelen elmúlik, a gyerek elernyed, ágyba lehet vinni, és békésen alszik tovább.

Rémálmai időnként minden gyermeknek vannak. Ha szeretnénk megfejteni, mi áll a rémálmok hátterében, elsősorban a nappal átélt élményekben és konfliktusalvas3okban keressük a magyarázatot. Fontos tudni, hogy a kisgyermekek még nem tesznek különbséget a realitás és a fantáziavilág között, nekik az álmok ugyanolyan valóságosak lehetnek, mint amikor ébren vannak. Fontos, hogy ilyenkor a gyermek mellett legyünk, biztosítsuk arról, hogy ott vagyunk mellette, és hogy minden rendben van. Ha a rémálmok rendszeresen visszatérnek, érdemes pszichológus szakember segítségét kérni.

Krónikus álmatlanságról akkor beszélünk, ha a gyerek rendszeresen képtelen elaludni, akár órákon át ébren van az ágyában. Lehetséges olyan formája is, hogy elalszik a gyermek, de éjszakánként töbalvas4b alkalommal is felébred, nem tudja magát alvó állapotban tartani. Óvodás kortól általában lelki konfliktusok állnak a krónikus álmatlanság hátterében. Az éjszakai ébredések lehetnek a napközbeni stressz következményei (pl. szülők állandó veszekedése). A gyerekeket magas feszültségi szint jellemzi, ami lehetetlenné teszi a nyugodt, békés alvást. Ezek a gyerekek gyakran szoronganak, önértékelésük csökkenhet, ezért mindenképpen pszichológiai segítségre van szükségünk.

Ezek a problémák ma már kezelhetők, ne féljünk segítséget kérni. Lehetséges, hogy az álommanónak és a szülőknek is kell egy kis segítség ahhoz, hogy esténként nyugodt körülmények között térhessen nyugovóra az egész család.

 

Siklós Anita, pszichológus

 

Felhasznált irodalom:

Kast-Zahn, A., Morgenroth, H. Dr. (2008). Minden gyerek megtanul aludni! Szépnap Könyvek

Ranschburg Jenő (2012). Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Saxum

 

Képek forrása:

http://www.northernvirginiamag.com/family/family-features/2010/03/21/night-fouls/

http://www.goodtoknow.co.uk/wellbeing/350150/Sleepwalking

http://www.noionmegvalositas.hu/wp-content/uploads/2011/04/hugmetight.jpg

http://sleepingresources.com/wp-content/uploads/2012/01/Cartoon-Child-with-Insomnia.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*