A gyerekek még olyan kincseket és titkokat ismernek, amelyeket felnőtt korunkra sokszor elfelejtünk. Álmokra, vágyakra, fantáziára és csodákra minden embernek szüksége van! Rohanó világunkban sokszor a gyerekekre is akkora terhet helyezünk, hogy néha már ők maguk sem lehetnek gyerekek. Szüksége van a világnak még több felnőttre? Ha azt gondoljunk, hogy elegen vagyunk az óriások birodalmában, akkor ahelyett, hogy a gyerekekből csinálunk felnőtteket, tanuljunk meg mi is újra gyereknek lenni.

Néhány évvel ezelőtt pedagógusként egy óvodai gyakorlaton vettem részt. Az ott töltött hetek varázslatosak voltak. Emlékszem, amikor először léptem be a csoportszoba ajtaján, egyből odajött hozzám 2 vagy 3 gyermek, azzal a kérdéssel „Hát Te meg ki vagy? Jöttél hozzánk játszani?” Nem az érdekelte őket, hogy honnan jöttem, milyen vagyok,  milyen jó és rossz tulajdonságaim vannak. Egyszerűen elfogadtak.  Ezek után már csak annyit hallottam egész nap, hogy „Anita néni ezt nézd, azt nézd…”. Én pedig csak fogtam a kezüket, és hagytam, hogy vezessenek a saját kis birodalmukban.

Az egyik legizgalmasabb tulajdonság számomra a kimeríthetetlen gyermeki kíváncsiság. Tudom, szülőként fárasztó lehet a 100. miért-kérdésre válaszolni, miért ilyen a villamos, hogyan működik, miért pont sárga, mit csinál a vezető. Ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy őket még igazán érdekli a világ, és igyekezzünk ezt a kíváncsiságot megtartani felnőtt korukra is.

A gyerekek képzelete nem ismer határokat. Felnőttként az ember nem is gondolná, hogy egyetlen építőkockában a gyerekek már egész mesevárat látnak, egy porba rajzolt kislány pedig személyiséggel, névvel rendelkezik. Az egyik pillanatban még az óvodában ebédelünk, majd az ágyakon pihenve repülünk egy varázsszőnyegen, megküzdünk a sárkánnyal és megmentjük a csodaszép hercegkisasszonyt.

 A gyerekek szívből tudnak nevetni. Mindig örömmel tölt el, ha szívből jövő kacagást, nevetést hallok. Sajnos a felnőttek világában a hétköznapokat átható stressz, a családi, munkahelyi, párkapcsolati problémák elfeledtetik, hogy milyen jó is nevetni. Ebben is szeretnék segíteni a családoknak, hogy az életük annyira rendeződjön, hogy ismét jól tudják magukat érezni, és talán megtanuljanak újra nevetni is, ha már elfelejtettek.

Végül az őszinteséget emelném ki. A gyerekek őszintén nevetnek és sírnak, amíg el nem kezdjük nekik tanítani, hogy mikor nem szabad kifejezni az érzelmeiket (pl. egy nagyfiú nem sír). A gyerekek kimondják, amit gondolnak, így nagyon jó velük együtt dolgozni. Egyszerűen szeretek a gyerekekkel együtt lenni, gondolkodni, játszani. Valószínűleg ezért is lett belőlem pedagógus, majd gyermekpszichológus.

Siklós Anita, pszichológus

Képek forrása:
http://leonperry.com/?p=3892
http://isucceedbook.com/wp-content/uploads/2011/01/child-laughing.jpg