2013. április hónap bejegyzései

Mesevilág – 1. rész: Meséből sosem elég

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy olyan világ, ahol a szülők minden nap meséltek a gyermekeiknek. Egy gonosz boszorka azonban varázsport hintett sok szülő szemére, akik ettől kezdve nem olvastak több mesét a gyerekeknek. A boszimesekönyvek eltűntek a polcokról, a kedvenc történetek szépen lassan feledésbe merültek. A jó tündérek azonban tudták, hogy a mesékre minden kisebb és nagyobb gyermeknek szüksége van, így a mai napig is azon igyekeznek, hogy megszüntessék a boszorkány átkát. A tündérek azért küzdenek, hogy minden gyermek minden este mesét hallgathasson, amit a szüleik vagy más szeretett személy olvas fel nekik.

csaladAz alábbi mese érzékelteti azt a sajnálatos tendenciát Magyarországon, hogy egyre kevesebb szülő tartja fontosnak a mindennapi meseolvasást. Sok gyermek a TV-ben nézi meg az esti mesét, ez azonban nem helyettesíti azt, amikor a szülő a gyermek ágya mellett ülve, kizárólag gyermekére figyelve, egy képzeletbeli világba vezeti el. Ennek a varázslatos utazásnak részese a mesélő, a gyermek, valamint azok az állatok, királyok, hercegnők, törpék, óriások, akikről a mese szól. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A gyerekek a legjobb tanítómesterek

blog11A gyerekek még olyan kincseket és titkokat ismernek, amelyeket felnőtt korunkra sokszor elfelejtünk. Álmokra, vágyakra, fantáziára és csodákra minden embernek szüksége van! Rohanó világunkban sokszor a gyerekekre is akkora terhet helyezünk, hogy néha már ők maguk sem lehetnek gyerekek. Szüksége van a világnak még több felnőttre? Ha azt gondoljunk, hogy elegen vagyunk az óriások birodalmában, akkor ahelyett, hogy a gyerekekből csinálunk felnőtteket, tanuljunk meg mi is újra gyereknek lenni.

Néhány évvel ezelőtt pedagógusként egy óvodai gyakorlaton vettem részt. Az ott töltött hetek varázslatosak voltak. Emlékszem, amikor először léptem be a csoportszoba ajtaján, egyből odajött hozzám 2 vagy 3 gyermek, azzal a kérdéssel „Hát Te meg ki vagy? Jöttél hozzánk játszani?” Nem az érdekelte őket, hogy honnan jöttem, milyen vagyok,  milyen jó és rossz tulajdonságaim vannak. Egyszerűen elfogadtak.  Ezek után már csak annyit hallottam egész nap, hogy „Anita néni ezt nézd, azt nézd…”. Én pedig csak fogtam a kezüket, és hagytam, hogy vezessenek a saját kis birodalmukban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….